
Az M&L-Sec. Kft-t 1995-ben hoztuk létre azzal a céllal, hogy a biztonságtechnikai piacon megszerzett sokéves tapasztalatainkat kamatoztassuk, minél szélesebb körben tegyünk szert elégedett partnerekre az intézményi, vállalati és az egyéni megrendelők körében egyaránt.
Üzletfeleink elsősorban közepes és nagyobb projektekkel foglalkozó fővállalkozók, de természetesen kisebb megrendeléseket is teljesítünk. Fontos számunkra, hogy a fair-play szabályait mindig betartsuk, így az évek során számos, pusztán üzleti viszony alakult át bizalmi kapcsolattá. Nem utolsó sorban ennek is köszönhetjük nevünk egyre szélesebb körben való elterjedését.
Megrendelőink igényeit követve hamarosan kibővítettük vállalkozási struktúránkat, és cégünk mára már minden fajta gyengeáramú rendszer telepítésében jártasságot szerzett. A cég szerkezetét úgy alakítottuk ki, hogy megrendelőink minél gyorsabb és pontosabb szolgáltatásban részesülhessenek. Külön részleg foglalkozik az ajánlatadással, tervezéssel, kivitelezéssel, karbantartással, szervizzel. Partnereinknél hasonló munkakörben dolgozó kollégái baráti kapcsolatban vannak az anyagbeszerző vagy éppen a pénzügyi munkatársunkkal.
Társaságunk életében az első lépcsőt 1995-ben a Fundamenta Lakástakarék-pénztár Zichy utcai székházában telepített biztonságtechnikai rendszer jelentette.
A következő fontosabb állomás a Knorr-Bremse Fejlesztési Központja 1999-ben, ahol a szerződéses állomány meghaladta a 10M Ft-ot. 2000-ben 30M Ft feletti megrendelésünk a Festo AM Kft. üzemcsarnokának kivitelezésére újabb mérföldkövet jelentetett fejlődésünkben. 2002-ben a Volánbusz Rt. - Népligeti Pályaudvar gyengeáramú rendszereinek 100M Ft-ot meghaladó megbízása szintén jelentős előrelépést biztosított számunkra. A 2010-es év szintén jelentős sikernek mondható, ebben az évben nyertük el a KÖKI projekt biztonságtechnikai rendszereinek kivitelezését. Ennek a megbízásnak az értéke és a projekt mérete is rekord értékű volt a cégünk életében.
Folyamatos fejlődés mellett 2008-ban kaptuk meg első külföldi munkánkat egy Dániai BAUHAUS áruházat. Azóta külföldi szerepvállalásunk a 2011 évben erősödött meg, annyira, hogy a 2011 év külföldi telepítésű munkáinak szerződésállománya meghaladta a 200.000 ,- Eurót.
A 2001-es évben keltettük életre tervező irodánkat AZA Kft. néven. Azóta a két cég egymás munkáját kiegészítve és segítve dolgozik együtt.
Cégünk 2004-ben került kapcsolatba a német JOB GMBH céggel, akik gyártói a DETECTOMAT tűzjelző rendszereknek. A megállapodás után az M&L-Sec Kft. hivatalos forgalmazója lett ennek a típusnak Magyarországon. Kiváló ár-, értékarányban tudjuk kínálni termékeinket Megrendelőinknek. Sikerünk záloga az, hogy cégünk direkt vásárlója a gyárnak, így semmiféle disztribúciós felár nem terheli a termékek árát. A magyar piacra való sikeres bevezetést mi sem jelzi jobban, mint a már több száz működő, telepített rendszer.
2008-ban cégük jelentős fejlesztésbe fogott, megvásároltuk és cégünk székhelyévé tettük a jelenlegi ingatlanunkat, mely Bp 1221, Horogszegi határsor 2. sz. alatt található meg. A vásárlás után saját parkolót építettünk, kialakítottuk az irodaházunkat, raktárunkat. Most mintegy 320m2-es jól felszerelt iroda és raktárkörnyezet biztosítja a zavartalan munkavégzést kollégáink számára.
Alapfilozófiánk, hogy élenjáró technológiával rendelkező cégekkel együttműködve versenyképes szolgáltatást nyújtsunk ügyfeleinknek. Minden általunk telepített eszköz rendelkezik a szükséges hazai forgalomba hozatali minősítéssel, rendőrségi, tűzoltósági engedélyekkel és ajánlásokkal, garanciákkal. Ezeken felül különös hangsúlyt fektetünk a telepített eszközök megbízhatóságára, a szolgáltatás magas színvonalára, ami nagymértékben hozzájárult az elmúlt évek fejlődéséhez. A szolgáltatások minősége iránti elkötelezettség jegyében 2004-ben bevezettük az ISO 9001-2001 nemzetközi minőségbiztosítási rendszert, amely belső és külső folyamatainkat szabályozza a beszerzéstől a telepítésen, karbantartáson át a szerviztevékenységig. Így tudjuk biztosítani, hogy Megrendelőink biztos és állandó értéket kapjanak, mely alapot biztosít a stabil és hosszú távú együttműködésre.
Leendő és meglévő partnereink részére helyszíni felmérést ajánlunk, a teljes rendszer megtervezésével, kiépítésével, karbantartásával és szervizelésével állunk rendelkezésükre. Marketing osztályunk a lehető legrövidebb idő alatt elkészíti partnereinknek az árajánlatokat, melyekben rendszerint több opcionális megoldást kínálunk. Így Megrendelőink azonos műszaki tartalmú ajánlatok közül választhatják ki az igényeknek leginkább megfelelőt. Minden esetben ingyenesen adunk ajánlatot, a tervek, a költségvetések, vagy az anyagkiírások alapján.
A garanciális kötelezettségek ellátását, valamint a garancián túli javítások, karbantartások, felújítások elvégzését jól felszerelt szerviz csapat biztosítja, amely non-stop ügyelettel és azonnali hibaelhárítással áll ügyfeleink rendelkezésére. 17 autóból álló flottánk megfelelő mobilitást biztosít 25 főből álló saját csapatunknak. Logisztikai részlegünk és raktárunk biztosítja a gyors és rugalmas munkavégzést. Raktárkészletünk lehetővé teszi, hogy ki tudjuk elégíteni a sürgős megrendeléseket is.
VÁRJUK MEGTISZTELŐ MEGKERESÉSÉT!
(kapcsolat)

